A tanulmányautók küldetése mindig is az volt, hogy mutassák, merre is tart az iparág. Nélkülük megállt volna a fejlődés – mégsem mindből lett utcai autó. Sőt: sok új út zsákutcának is bizonyult – még ha nem is mindig azért, mert a konkrét koncepcióval, vagy az azzal jelölt iránnyal lett volna baj. Összeszedtük minden idők legérdekesebb tanulmányautóit. Íme a gyűjtemény!
Volvo Venus Bilo (1933)
Megjelenése idején a Venus Bilo olyan futurisztikusnak hatott, hogy a Volvo szemérmesen elhallgatta, hogy az övé – csak évekkel később ismerte el sajátjának. Hatalmas belső terével és elsőkerékhajtásával a modell évtizedekkel megelőzte a korát, de áramvonalas formaterve megosztónak bizonyult. 
Buick Y-Job (1939)
Első ránézésre a Buick roadstere nem sokban különbözik a harmincas évek többi elegáns és hatalmas kétüléses kabriójától. A későbbi sztártervező Harley Earl munkáját sokan a világ első tanulmányautójának tartják – tévesen. Az Y-Job rejtett lámpáival, motoros ablakaival és elektromosan mozgatott, kemény takarólemez alatt eltűnő tetejével valóban új irányt mutatott.
Buick Le Sabre (1951)
Az ötvenes évek jet-korszakát indította el a Bucik Le Sabre 1951-ben bemutatott tanulmánya. A rakétahajtóművet idéző motívum a géptetőn ugyan meglehetősen kétségessé tette, hogy a kocsi éppen jön vagy megy, de divatot teremtett. Újszerű volt hajlított szélvédője is, az esőérzékelős, automatikusan felemelkedő tető pedig csúcstechnikát képviselt – még ha nem is honosodott meg az iparágban. Ráadásul az autó kortársainál sokkal alacsonyabb tömegközépponttal is dicsekedhetett.
Oldsmobile Starfire (1953)
Látszólag semmi közös sincs az Oldmobile 1953-as tanulmányautójában és egy Trabantban – pedig több is van, mint gondolnánk. Ez volt ugyanis ez első műanyag karosszériaelemekkel tervezett autó – amíg egy évvel később a Chevrolet elő nem állt a hasonló felépítésű Corvette-tel.
Oldsmobile Golden Rocket (1956)
Tombolt a rakétaláz az Egyesült Államokban az ötvenes években – nem csoda, hogy az Oldsmobile is előállt saját négykerekű „űrhajójával”. A Golden Rocket kormányoszlopát szervo-rásegítéssel lehetett álltani, a székek pedig automatikusan lejjebb ereszkedtek, a tető pedig megemelkedett, ha kinyitották az ajtót a minél könnyebb ki- és beszállás elősegítése érdekében. 3,2 literes, 275 lóerős motort álmodtak bele.
Bertone BAT (1954)
Nem véletlenül kapott ilyen furcsa karosszériát az olasz dizájstúdió Berline Aerodinamica Technika nevű futurisztikus külsejű járműve: a BAT 7 nevű koncepció tervezésekor a légellenállás csökkentése volt a legfontosabb szempont. Az eredmény még a mai, számítógépes modellezés korában is elképesztően jónak hangzik, hiszen az autó cw-értéke mindössze 0,19 volt!
Lamborghini Marzal (1967)
Emlékeznek még a nyolcvanas évek üveg-korszakára? Amikor a Citroen kihozta a látszólag csupa üveg felépítménnyel rendelkező XM-et? Nos, az összes hasonló dizájn erre az autóra vezethető vissza. A Marzal nem kevesebb, mint 15 négyezetméternyi üvegfelületet vonultatott fel – messze megelőzve korát.
Lancia Stratos Zero (1970)
Ahogy az ötvenes években a rakétaforma hódított, úgy a hetvenes évek az élek korszaka volt. A divat egyik elindítója a Lancia Stratos Zero volt, amely egyetlen hatalmas guruló ék volt – legmagasabb pontja alig 83 centiméternyire emelkedett az aszfalt fölé.
Lamborghini Boomerang (1971)
A lapos, szögletes, ékformájú szuper-sportkocsik (mint például a Lotus Esprit vagy a DeLorean DMC-12-es) mind a Lamborghini 1971-es tanulmányautóját követték. A Boomerang az akkoriban divatos ékforma gyakorlati alkalmazását demonstrálta. 4,7 literes V8-as motorja a Maserati Borából származott. 
Ford Probe (1985)
A nyolcvanas években a Fordon volt a sor, hogy a végletekig kísérletezzen a minél jobb légellenállási együtthatóval rendelkező formatervekkel. Az 1979 és 1985 között bemutatott Probe naevű tanulmányok mind ezt a célt szolgálták – méghozzá nagy haszonnal, hiszen ezeknek köszönhetően kerültek ki a piacra olyan modellek, mint a Sierra, amelynek formatervét nagyban befolyásolták a Probe-os próbálkozások. Aztán később Probe néven is készült egy hasonló formatervű sportkupé. Képünkön az 1985-ös verzió látható.
Italdesign Capsula (1982)
Minden kompakt városi egyterű előfutárának is tekinthető az Italdesign stúdió 1982-es tanulmánya, a kapszula. A hatalmas beltérrel tervezett modellcsaládnak számos tagja volt, köztük olyanok is, amelyek szinte egy az egyben meg is valósultak később (lásd a sárga kisbuszt a háttérben).
BMW E1 (1991)
Talán minden más hasonló modellnél jobban vetítette előre a jövőt a BMW 1991-ben bemutatott, tisztán elektromos hajtású tanulmányautója, az E1-es. A két évvel később leleplezett újabb változat már három variációban készült: elektromos, benzines és hibrid kivitelben. Egyes formai jegyei visszaköszönnek a mai i3-ason is.
Volvo ECC (1993)
A Volvo ECC nem csak azért bizonyult az előrelátás bizonyítékának, mert formája aztán minden későbbi modellben felismerhető volt (az első S80-as, de még inkább az S60-as szinte pontosan így nézett ki) akkor, amikor még csak szögletes modelleket gyártott a márka. Hanem azért is, mert a környezetvédelem és az utasbiztonság mozgó laboratóriuma volt – akkor, amikor még kevesen foglalkoztak érdemben ezekkel a témákkal.
BMW X Coupé (2001)
A bajor márka egész jövőbeni új arculatát határozta meg az amerikai sztártervező, Chris Bangle egyik első munkája, a 2001-ben bemutatott X Coupé. Hajtásáról háromliteres dízelmotor gondoskodott – ami szintén jövőbelátó ötletnek bizonyult.
Cadillac Sixteen (2003)
Egyszerre bizonyult zseniális víziónak és zsákutcának a Cadillac 2003-as tanulmányautója. Akkoriban már régen lehetett sejteni, hogy a mértes limuzinba tervezett 13,6 literes V16-os, 1000 lóerős motor hatalmas fogyasztásával már fogantatása pillanatában elavult. De a formanyelv nem csak mindmáig meghatározza az amerikai luxusmárka arculatát, hanem sok sportos négyajtós modell formatervét inspirálhatta napjainkig.
GM Hy-wire (2003)
A GM 2003-ban bemutatott koncepciója volt az első olyan modell, amelyben már nem volt semmiféle mechanikus kapcsolat az utastér és futómű valamint a motor között. nem volt benne mechanikus kormánymű, a pedálok csupán potméterek voltak, a Hy-wire-ben már mindent az elektronika végzett – ahogyan az összes mai autóban is.
