Mazda

A Mazda igencsak rákapcsolt az elmúlt időszakban a villanyosításra, hiszen nem sokkal az elektromos 6e leleplezése után máris egy új villanyos SUV piaci bevezetéséről beszél. A jelenlegi információk szerint ez is kínai segítséggel valósulhat majd meg, de pár év múlva már házon belül fejlesztett elektromos megoldások is feltűnhetnek a kínálatban.

Tovább

A Mazda eddig óvatosan közelített az elektromos piac felé, most viszont úgy néz ki, hogy fel fognak pörögni az események. A japán autógyártó bejelentette, hogy új gyártóüzemet épít Japánban, amely kizárólag akkumulátorok előállítására fog összpontosítani. Az üzem a vállalat első, kifejezetten elektromos járművekhez tervezett platformját szolgálja majd ki akkumulátor-modulokkal.

Tovább

A Mazda gőzerővel dolgozik a Mazda 6 elektromos átiratának a globális piaci bevezetésén, ami reményt adhat arra, hogy a japánok ismét nagyobb figyelmet szentelnek a lépcsőshátú modelleknek a rengeteg SUV helyett. A márka egyik programmenedzsere azonban elárulta, hogy ez ebben a formában nem igaz. Amíg a vásárlók döntő többsége SUV modelleket keres, addig a szedánok továbbra is a háttérben maradnak.

Tovább