hirdetés

A száguldó cirkusz

formulaoneA hétvégén ismét Budapestre érkezik a száguldó cirkusz, és ha az időjárást (is) nézzük, izgalmakból biztosan nem lesz hiány! Hangolódásként mi is összeszedtünk néhány érdekes infót a versenyről és a magyar pálya történetéről.

 

 

Hogyan került paprika a gépezetbe?

A Magyar Nagydíj léte nem másnak, mint Bernie Ecclestone-nak köszönhető, aki1983-ban a monacói futam közben vetette fel azt az ötletet egy magyar származású barátjának, hogy a versenysorozat egyik futamát a „vasfüggöny” mögé szervezné. Ekkor a lehetőségek között szerepelt még Kína, Szovjetunió és Jugoszlávia is, de végül barátja hatására a választása Magyarországra esett.

Az ötlet végül 2,5 évnyi előkészítés után valósulhatott meg, és 1985. október 1-jén elkezdték a mogyoródi versenypálya építését. Az első magyar s futamot 1986. augusztus 10.-én rendezték meg.

Érdekesség, hogy Ecclestone tervét eleinte őrültségnek találták, mivel a verseny addigi 36 éves történetében egyetlen egy szocialista ország sem szerepelt a szervezők között. Azonban az ő álmainak köszönhetően a Hungaroringet mára a világ minden táján a nagy múltú, patinás versenyhelyszínek között tartják számon. Mi több 2002-ben a magyar verseny csapata „Az év legjobban rendezett versenyének” adott vándordíjat is átvehette!

Idén ki lesz a befutó?

Minden évben nagy talány, hogy vajon ki lesz a futamgyőztes a mogyoródi aszfaltpályáján. Jövendölésbe mi most nem bocsátkozunk, helyette inkább összeszedtük, hogy az elmúlt években kik nyerték meg a versenyeket.

A dobogó legalján, a kettő Magyar Nagydíj büszke tulajdonosai, többek között Jeson Button, Mika Hakkinen, Jacques Villeneuve, Damon Hill és Nelson Piquet állnak. Az első Hungaroring győzelmet egyébként Nelson Piquet szerezte meg, Jason Button pedig 2006-ban itt szerezte meg pályafutásának első díját. Egyedüliként ezüstérmes Ayrton Senna, aki összesen háromszor győzött magyar pályán. 1988-ban Senna csak 529 ezredmásodpercnyi előnnyel száguldott be elsőként. A képzeletbeli dobogó legtetején pedig négy-négy Magyar Nagydíjjal a hátuk mögött Michael Schumacher és Lewis Hamilton áll.

A Magyar Nagydíjak győztesei:

1986 Nelson Piquet
1987 Nelson Piquet
1988 Ayrton Senna
1989 Nigel Mansell
1990 Thierry Boutsen
1991 Ayrton Senna
1992 Ayrton Senna
1993 Damon Hill
1994 Michael Schumacher
1995 Damon Hill
1996 Jacques Villeneuve
1997 Jacques Villeneuve
1998 Michael Schumacher
1999 Mika Häkkinen
2000 Mika Häkkinen
2001 Michael Schumacher
2002 Rubens Barrichello
2003 Fernando Alonso
2004 Michael Schumacher
2005 Kimi Räikkönen
2006 Jenson Button
2007 Lewis Hamilton
2008 Heikki Kovalainen
2009 Lewis Hamilton
2010  Mark Webber
2011 Jenson Button
2012 Lewis Hamilton
2013 Lewis Hamilton

Érdekességek a magyar pályáról

  • A pálya felépítését eredetileg a Népligetbe tervezték. Valószínűleg azért, mert 1936-ban ott rendezték meg a Grand Prix-et magyar résztvevővel. Hivatalosan azonban nem számolják ezt az eseményt a Magyar Nagydíj sorozatába.
  • Természetes fekvésének köszönhetően a magyar pályát lapos tányérnak is hívják, mivel a nézőtér a képzeletbeli tányér peremén helyezkedik el, és így annak bármely pontjáról 80%-ban belátható a pálya.
  • A versenyhelyszín Papp István és Gulácsi Ferenc tervei alapján készült, és az átadáskor 4013,786 méter volt. A pályát aztán 1989-ben átépítették, egy kanyarkombinációt levágtak, annak érdekében, hogy egy járulékos előzési lehetőséget biztosítsanak. A pályán ez által gyorsabban lehetett haladni (az elérhető legmagasabb sebesség 320 km/h), de hossza 3968 méterre csökkent. 1997-ben pedig a célegyenes áthelyezése során 3971,8 méter lett a végleges hossza.
  • TV-ből nézve maga a pálya egész síknak, egyenletesnek tűnhet, de valójában a legalacsonyabban és legmagasabb pontja között 36 méter a szintkülönbség.

Mindenkinek jó szórakozást a hétvégére!

Forrás:
http://www.hungaroring.hu/
http://f1archivum.uw.hu/6statisztika/statisztik_egyeb/3.hungaro.htm