hirdetés

Óriás hűtőrácsot kapott a BMW X1 is

A bajorok felfrissítették az X1-es modellt is. Az új arculathoz illően ebben az esetben sem fogták vissza magukat a dizájnerek a hűtőrács méretét illetően.

A modellciklusa feléhez érkezett a jelenlegi BMW X1 generáció, így mindenképpen aktuálissá vált egy alapos vérfrissítés. Meg is ejtették a ráncfelvarrást a bajorok, a végeredmény pedig minden, csak nem meglepő.

Azt ugyanis már korábban bejelentették a gyáriak, hogy jobb lesz megszokni a gigantikus „vesék” látványát, ugyanis ez az új márkaarculat egyik meghatározó eleme az elkövetkező években. Ezen kívül az adaptív LED fényszórók és a lökhárítók rajzolata is abszolút bele illik a folyamatosan frissülő palettába. Mindezek mellett három új szín is választhatóvá vált a Jucaro bézs, a Misano kék és a szürke-kék között elhelyezkedő Storm Bay metál személyében.

Ezeknél fontosabb újítás, hogy várhatóan jövőre érkezik meg xDrive25e néven a hibrid változat is, melynek kapcsán 50 kilométeres hatótávot és 2 literes fogyasztást ígérnek a németek.