hirdetés

Az első kép az új 7-es BMW-ről

Véletlenül került nyilvánosságra az első hivatalos, gyári kép az új 7-es BMW-sorozatról. Persze, a gyártók mindig azt állítják, véletlen volt – de most tényleg.

Még egyetlen kívülálló sem láthatta, de az osztrák képviseletnél már konfigurálni is lehetett az új BMW 7-est. Igaz, csak pár óráig – de az elég volt ahhoz, hogy a világsajtó máris millióknak mutassa be az első képet róla. Az újdonság nemcsak lendületesebb és fiatalosabb részleteivel különbözik a mostani generációtól, hanem a gyártó szerint például sokkal, mintegy 130 kilóval könnyebb is. A motorválaszték három erőforrásból áll majd: a 265 lóerős 730d-ből, a 326 lóerős benzines 740i-ből és a négykerékhajtású 750i xDrive-ból, amely 450 lóerős teljesítményre képes.