hirdetés

Felfrissült a Kia Stinger

A Kia Stinger még mindig különlegesnek és frissnek hat azzal, hogy lényegében teljes mértékben más elvek szerint készült, mint a paletta többi tagja, de azért nem kerülhette el a kötelező ráncfelvarrást. Apróbb változtatásokkal modernizált a gyártó.

A Stinger lényegében minden eddig ismert Kia modellel szemben megy a műszaki megoldásaival. Hosszmotoros elrendezést kapott, a kerekek pedig hátul hajtanak (GT esetében összkerekes), ráadásul olyan távol áll az SUV mániától, mint szerencsétlen megboldogult nagymamám a motoron egykerekezéstől. Persze, ez a különcség sem mentheti meg attól a Stingert, hogy megkapja a kötelező modellciklus közepi ráncfelvarrását.

Az már első pillantásra tetten érhető, hogy a gyáriak nem akarták megváltoztatni az autó karakterét, így messziről kiszúrható átrajzolást nem fogunk találni a frissítésen. Persze, azért közelebbről nézve más lett az első fényszóró dizájnja, hátul pedig egy LED-es csík köti össze a fényforrásokat. Manapság ez a divat, el kell fogadni! Az viszont közel sem mindennapos manapság, hogy egyre jobban láthatóvá teszi egy gyártó a kipufogó végződéseket, pedig a Stinger esetében egyértelműen nagyobbak és látványosabbak lettek a „kidörgők”, amiket ráadásul még az agresszív diffúzor kialakítással is tovább bolondítanak a GT változat esetében.

Belül leginkább az új 10,25 colos kijelző lehet feltűnő, ami az eddigi 8 hüvelykes variánst váltja le, de este felfedezhető a most már 64 színnel operáló hangulatvilágítás is. Magasabb felszereltségi szinteknél megjelent a Nappa bőrözés, melyekhez alumínium vagy karbonszálas díszítés társítható.

Arról egyelőre nem számoltak be a gyáriak, hogy a motorpaletta átalakult-e valamilyen szinten. Ha nem, akkor az azt jelenti, hogy továbbra is a benzines frontot a 2 literes négyhengeres turbós és a 3,3 literes V6-os képviseli 255 és 366 lóerős teljesítménnyel, akik pedig a dízelekre esküdnek, azoknak a 2,2 literes 200 lovas gázolajossal kell majd beérniük.