hirdetés

Jótékony célra fordítja a megtalált bőrkészletét a Ford

A Ford egy amerikai fejlesztőrészleg alagsorában talált rá a már elfeledett két raklapnyi minőségi bőr anyagra, melyet most kisebb cégeknek ajánlottak fel adományként. Raklaponként 50 ezer dollárt ér a csomag.

Sokan jártunk már úgy, hogy egy tároló vagy esetleg egy bérelt raktár kiürítésekor olyan kincsekre leltünk, amikről eddig még csak nem is sejtettük, hogy azok ott porosodnak. Természetesen ez a jelenség a nagyobb gyárakkal is megtörténhet, ráadásul az ipari méretek miatt természetesen hatványozott mennyiséggel és értékkel. Pontosan egy ilyen esetről számolt be a napokban a Ford is, amikor az egyik amerikai fejlesztési részleg felszámolásakor nem elhanyagolható mennyiségű bőrre leltek a raktár mélyén.

Egészen pontosan, két raklapnyi, azaz 100 ezer dollárnyi értékben találtak a srácok fel nem használt anyagokat ébenfekete, kasmír szürke és King Ranch vörös színben. Ezeket az anyagokat a gyár fejlesztői tanulmány modellek belsejének tervezéséhez használták fel, ám úgy tűnik, jóval többet rendeltek be belőlük, mint amire ténylegesen szükség volt.

Na de mi lesz most a nagy felfedezés után? Jönnek a spéci limitált belsős Ford modellek? Dehogy! A gyártó ugyanis jótékonysági célokra fordítja az amúgy tökéletes állapotban lévő anyagokat, azaz két helyi, hátrányos helyzetű embereket foglalkoztató cég kapja meg azokat. „Ez egy egyedi lehetőség, amikor lehetőségünk adódik arra, hogy igazi autóipari minőségű prémium bőr anyagot adományozzunk helyi kisvállalkozásoknak”- mondta Jim Conner, a gyártó 3D tervezésekért felelős igazgatója.

A koronavírus helyzet által nagy mértékben sújtott kisvállalkozásoknak természetesen ez nagy segítség, hiszen nem csak ingyen juthatnak értékes alapanyagokhoz, hanem a gyártó bejelentése lényegében reklám értékkel is bír számukra. Pontosan emiatt, a szóban forgó, bőrből készült kézműves termékekkel foglalkozó Mend on the Move és a Pingree Detroit cég már most óriási kereslet növekedésről számolt be, ami iszonyatosan jól jött annak érdekében, hogy a nehéz helyzetben továbbra is foglalkoztatni tudják a rászoruló alkalmazottakat. „Egy nap alatt 7500 látogatónk volt az oldalunkon és 7000 dollárra rúgott az értékesítésünk! Ez nagyon sokat jelent az embereinknek, hiszen látják, hogy egy közösség áll mögöttük, akik megvásárolják a gyönyörű termékeiket”- hangzott Joanne Ewald a Mend on the Move alapítójának beszámolója. A Pingree Detroit forgalma pedig annyira megnőtt, hogy Jarret Schlaff vezérigazgató szerint újabb embereket kell felvenniük majd, ezzel pedig újabb családoknak teremtve meg az élethez elengedhetetlen anyagi betevőt.