Lefelé bővíti európai szabadidő-autó kínálatát a kínai Xpeng. Az L03 névre keresztelt újdonság méretei alapján a legnépszerűbb közepes SUV-k mezőnyébe érkezik, ám a kategóriatársakhoz képest kifejezetten versenyképes árcédulával és modern technológiai arzenállal próbál majd vásárlókat csábítani.
Áramvonalas külső, digitális belső
Az Xpeng L03 dizájnerei kitettek magukért: a modell kategóriájában kifejezetten dinamikus, letisztult külső formatervet kapott. A sportos sziluett nem öncélú, a mérnökök kiváló, 0,228-as légellenállási együtthatót (Cw) értek el vele, ami kulcsfontosságú a hatótávolság maximalizálásában.
A beltérben a manapság uralkodó, minimalista (mondhatni spártai) trendek uralkodnak. A fizikai gombokat szinte teljesen száműzték, minden fontos funkciót a műszerfal közepén trónoló hatalmas érintőképernyőről lehet vezérelni. A praktikumra nem lehet panasz: az alaphelyzetben is méretes, 539 literes csomagtartó mellett a tisztán elektromos verziók orrában egy további 102 literes első csomagtartó (frunk) is található. Ráadásul a tervezők egy ötletes, 10 literes rejtett rekeszt is kialakítottak a hátsó ülések alatt.
Gazdag alapfelszereltség és mesterséges intelligencia
Az L03 már a bázismodelltől kezdve komoly felszereltséget kínál. Az utasok feje felett egy hatalmas panorámatető húzódik, amely a speciális, dupla ezüst-bevonatának köszönhetően az ártalmas UV-sugárzás 99,9%-át kiszűri. A komfortért kétzónás, fejlett levegőszűrő rendszerrel ellátott klímaberendezés felel.
A kínai gyártó a digitalizáció terén is villant: a fedélzeti szoftver AI-alapú (mesterséges intelligencia) beszédfelismerő rendszert kapott, az Xpeng saját fejlesztésű, fejlett vezetéstámogató rendszereinek hátterét pedig a márka nagyteljesítményű Turing AI mikrocsipjei biztosítják.
Ötféle változat, meglepő árképzés
Az Xpeng összesen ötféle konfigurációt küld az európai harctérre – négy tisztán elektromos (BEV) és egy hatótávnövelős (REEV) verziót:
-
RWD Standard Range (Elektromos alapmodell): Nettó 56 kWh-s akkumulátor, 245 lóerős hátsó villanymotor, 445 km-es WLTP hatótáv. Németországi ára kifejezetten kedvező, 35 600 euró (átszámítva kb. 12,8-13 millió forint).
-
RWD Long Range: Ugyanaz a 245 lóerős motor, de nagyobb, 69 kWh-s akkucsomaggal, ami már 520 km megtételére elég. Ára: 38 600 euró.
-
AWD Performance és Performance Ultra: A nagyobb, 69 kWh-s akkuhoz két villanymotor és összkerékhajtás társul, 387 lóerős rendszerteljesítménnyel. Áruk verziótól függően 41 600, illetve 46 600 euró.
-
A hatótávnövelős (REEV) kivitel: Ebben a változatban egy kisebb, 37 kWh-s akkumulátor dolgozik együtt a hátsó villanymotorral, az áramot pedig egy fedélzeti benzinmotor termeli menet közben. Ez a verzió szintén 38 600 euróért lesz kapható.
Hogy a vásárlók bizalmát megnyerjék, az Xpeng meglehetősen nagyvonalú, 8 év vagy 160 ezer kilométeres garanciát vállal az L03-asra, ami a kedvező alapárral kombinálva komoly fejfájást okozhat a patinás európai gyártóknak.








