hirdetés

Amerikában már megjelent az új Hyundai Elantra

Los Angelesben már bemutatkozott a Hyundai kompakt lépcsőshátú autójának új generációja, az Elantra európai megjelenésére azonban még várnunk kell.

Szeptemberben Dél-Koreában mutatkozott be elsőként a Hyundai Elantra hatodik generációja Avante néven, a kompakt lépcsőshátú modell pedig most a Los Angeles-i Autószalonon is reflektorfénybe került. Az új Elantra nagyobb lett az elődjéhez képest, hiszen a 4,55 méter hosszú négyajtós karosszéria két centiméterrel hosszabb, két és féllel szélesebb és fél centivel magasabb a korábbinál. A formája a koreai márka jelenlegi stílusához illik, ennek megfelelően hatalmas, hatszögletű hűtőmaszk uralja a frontrészét.

Belül a korábbi karcsú középkonzol után szélesebb elrendezésű műszerfalat készítettek az Elantra számára, ahol a közepes felszereltségnél 7 colos, a csúcsmodellben pedig 8 colos érintőképernyő található, ez pedig már támogatja az Android Auto szabványt, amely képes az okostelefon kijelzőjének megjelenítésére. Az Elantrát rengeteg vezetéstámogató rendszerrel is ellátták, így adaptív tempomat, sávtartó, holttérfigyelő és automata vészfékező berendezés is lesz a fedélzeten.

Az amerikai piacra készülő, és ott is gyártott Elantra motorválasztéka különbözik az európaitól. Az autót egy 2 literes, 149 lóerőre és 179 Nm-re képes, négyhengeres szívómotorral szerelik, amelyhez hatfokozatú kézi váltó jár, de hatsebességes automata is rendelhető. Az Atkinson-ciklus szerint, azaz hatékonyabban működő erőforrás átlagos fogyasztása 7,1 l/100 km. Később egy új motor is megjelenik a kínálatban, az 1,4 literes T-GDi, amely 130 lóerőre és 211 Nm-re képes, és egy hétfokozatú, duplakuplungos automata váltó tartozik hozzá. A kis turbós benzinmotorral 6,7 l/100 km az Elantra Eco kivitelének fogyasztása.

Az Elantra előző generációja a magyarországi kereskedésekben is megvásárolható, 1,6 literes, négyhengeres benzinmotorral, de a világ más piacain 1,6 literes dízel is volt belőle. Még nem tudni, hogy mikor jut el hozzánk az új modell.