A Volvo eladta közös vállalkozásuk tulajdonrészét a Renaultnak

2024-ben alapította a Volvo Group, a Renault és a CMA CGM logisztikai vállalat a Flexist, elektromos haszonjárművek fejlesztésére. Tavaly tavasszal mutattak be három prototípust, amelyeket a Renault elektromos hajtásláncai köré építettek.

A közös vállalkozásból eredetileg 45%-volt a Volvóé és ugyanennyi a Renault-é és 10% a CMA CGM-é, ám most mindkét partnerét kivásárolta a francia autógyártó. A Volvo ezzel együtt továbbra is kapcsolatban marad a projekttel, hiszen a tervek szerint a Flexis által gyártott modelleket a Volvo tulajdonában álló Renault Trucks is forgalmazza majd.

A tervek szerint a Flexis első szériamodellje, az elektromos hajtású Trafic az idén, az év vége felé mutatkozik be, a gyártása a Renault egyik francia üzemében, Sandouville-ben folyik majd.