hirdetés

Lurkó az autóban – gyermekbiztonsági tippek

signs-baby_on_board_with_sootherMindenki szeretné, hogy a gyermeke a lehető legbiztonságosabb és legkényelmesebb módon autózhasson, azonban úgy tűnik, kevesen tudják, ezt hogyan kellene megvalósítani. Egy amerikai kutatás szerint a kisgyermekek csupán 3 százaléka utazik a számára legmegfelelőbb módon, azaz gyermekülésben, amihez az is hozzátartozik, hogy a kissé nehézkesen beállítható gyermekülések 73 százaléka nem megfelelően van beszerelve.

A magyar előírások szerint 3 évnél fiatalabb, illetve 135 cm-nél alacsonyabb gyerek csak „gyermekbiztonsági rendszerben” utazhat. Némi zavart kelt, hogy az áruházakban kapható, biztonsági övvel rögzíthető speciális mózeskosarak például nem felelnek meg a KRESZ kitételeinek, ahogy az ülésmagasító sem, így mindenképpen gyerekülést kell beszereznünk.

A babaülést az autó gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz kell csatlakoztatni, vagy pedig biztonsági övvel kell bekötni. Szerencsére a modernebb járművekben már a rögzítési pontok az egész világon egységesen használt ISOFIX rendszernek megfelelően helyezkednek el az autóban, amelynek köszönhetően az ülés egy-két kattintással, könnyedén csatlakoztatható, így inkább ezt a megoldást javasoljuk. Az ülés beszerelése mellett a gyereket külön is kötelező pántokkal és hevederekkel az üléshez rögzíteni.

Gyerek az autóban

Első ülésen gyermekülés csak a menetiránnyal ellentétesen szerelhető be, és csak akkor, ha nincs légzsák, vagy kikapcsolták azt. Ennek oka, hogy a kisgyerekek testfelépítése számára sokkal biztonságosabb a háttal ülés, ugyanis náluk a felnőttekhez képest a fej testhez viszonyított aránya sokkal nagyobb, miközben a nyaki izomzat és a csontrendszer sokkal gyengébb. Frontális ütközés esetén így a fej túlságosan nagy erővel lódul meg előre, ami a gerinc töréséhez, súlyos sérüléséhez vezethet. Ha viszont a gyerek háttal utazik, a fej ütközés esetén folyamatosan alá van támasztva, az ütközés erejét így a hát teljes felülete fogja fel, ahelyett, hogy közvetlenül a fej vagy a belső szervek sérülnének. Balesetekben 80%-kkal kisebb a súlyos sérülések aránya a háttal ülő gyerekeknél, mint a menetirány szerint utazók esetében. Gyerekülés nélkül elöl csak 150 cm-nél magasabb gyerekek ülhetnek.