hirdetés

Meghalt Ken Block

Szokták mondani, hogy aki igazán éli az életet, az hamarabb távozik. Sajnos most egy újabb példa mutatta meg, hogy van a mondásban valami. Ken Block pályája csúcsán állt, de még annyi minden lehetett volna a jövőben. Sajnos, már csak találgathatjuk, hogy mit érhetett volna el, így inkább foglalkozzunk azzal, amit elért!

Ken Block. Még akkor is egy fogalom, ha az ember nem foglalkozik kimondottan az autóversenyzés világával. Egy amerikai fenegyerek, aki még életében vált legendává. Beszéltek róla, egymásnak osztogatták az emberek az életműveit, pedig tehetségéhez mérten eléggé későn került reflektorfénybe.

Kenneth Paul Block 1967-ben születetett Kaliforniában. Már egészen kiskorában felhívta magára a figyelmet egyedi stílusával és azzal a „lazasággal”, mely végig kísérte egész életén. Talán ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy 1994-ben megalapította a DC (Droors Clothing) Shoes márkát, mely alapvetően határozta meg nem csak Amerika, hanem az egész világ divatját.

Első nemzetközi profi felbukkanása 2005-re tehető, amikos is egy Subaru WRX STi volánja mögött a Vermont SportsCar csapat színeiben indult el a Sno*Drift futamon, ahol összetettben hetedik helyet sikerült elérnie. Ebben az évben a Rally America National Championship bajnokságot A osztályon belül már harmadik helyen zárta, amiért kiérdemelte „Rally America Év Kezdője” díjat is.

A ralizás világa ezek után meghatározta az életét. A Rally America bajnokságokon 2014-ig csupán két évet hagyott ki (hogy beindíthassa ralikrossz pályafutását is), ez idő alatt pedig összesen 60 versenyen 16 győzelmet ért el, a dobogós helyezések száma pedig 28-ra tehető. Időközben a Subarut egy 2010-ben történt megállapodásnak köszönhetően Ford-ra cserélte, illetve megalapította saját versenycsapatait, a Hoonigan Racing Divisiont és a Monster World Rally Team-et. A bajnoki cím sajnos nem jött össze (talán túl sok mindennel foglalkozott egyszerre az autózás és versenyzés világában), de 2006, 2008 és 2013 az abszolút második helyet hozta el neki. Indult a WRC szériában is 24 alkalommal, ahol összesen 18 pontot gyűjtött össze.

A ralikrossz világába 2011-ben csöppent bele, ahol a Global RallyCross bajnokságban 2015-ig 6 futamgyőzelmet sikerült bezsebelnie, illetve 2014-től a FIA World Rallycross bajnokság berkein belül kétszer állhatott a dobogó legfelső fokára. A FIA ERX Supercar esetében egyetlen győzelem jött össze, de csak azon a megnyert futamon képviseltette magát a bajnokságban.

Block élete 2009-ben a Gymkhana berkein belül változott meg. Az ismertség első lépcsőfoka volt, amikor még ebben az évben a Top Gear műsorban elvitte James May-t egy vérpezsdítő autókázásra egy működő kaliforniai reptéren, majd egy évvel később már be is mutatta az első saját Gymkhana videóját, mely egyben a legendás Fiesta ST átépítés debütálása is volt. Siker? Az első héten több mint hétmillió megtekintést sikerült elérnie a fenegyereknek a Youtube-on.

Természetesen az autós társadalom azonnal felkapta méltán csillogó Ken Block jelenséget, így gyakorlatilag PR rendezvényeken és bemutatókon az egész világon megcsodálhatták a rajongók a tehetségét.

A Ford-os együttműködés (melynek egyik hobbi szülöttje a Hoonicorn Mustang is) 2021-ben ért véget, amit egy kis Subarus visszatekintés, majd az Audi szerződés követett. Sajnos ez utóbbit már nem igazán tudta érdemben a saját stílusára alakítani, kifogyott az időből.

Ken Block az utóbbi két évben már nem rendezett és alkotott Gymkhana videót, mivel úgy döntött, hogy más irányba megy el. Az elektromos mobilitást szerette volna népszerűsíteni az Electrikhana sorozattal, mely lényegében az eddig ismert recept átültetése elektromos autókra.

Block életműve, az autói és a csodával felérő mutatványai (nem csak négy keréken) örökké az autós társadalom részeiként élnek tovább velünk. Számtalan videó, játék és írás méltatja őt, akinek sajnos csak 55 év jutott ezen a földön. De, ha kinézünk, láthatjuk, hogy felhős az ég. Vagy azok talán nem is felhők? Igen, gumifüst borította be az égi versenypályát!