A Ford szépen csendben készítette elő a Mondeo ráncfelvarrást. Nem változott meg drasztikusan, amit igazítottak rajta, az viszont az előnyére vált.
A Ford szépen csendben készítette elő a Mondeo ráncfelvarrást. Nem változott meg drasztikusan, amit igazítottak rajta, az viszont az előnyére vált.
A Ford nem sokkal az után, hogy bemutatta az Explorer új generációját, lerántotta a leplet az ST kivitelről is. Lóerőben nem lesz hiány.
Ismét egy autóipari összefogásnak lehetünk szemtanúi, a Volkswagen és a Ford ugyanis megállapodott, hogy közösen fejlesztenek autókat a későbbiekben. Persze, ez nem minden kategóriára igaz.
Az új generációs Ford Mustang már egyszer átesett egy Shelby kezelésen, ám most a GT350 mellé megérkezett a GT500 is. Ennél vadabb még sosem volt egy Mustang sem.
A minőségi replika modelljeiről híres Superformance cég hivatalosan is engedélyt kapott a Fordtól, hogy megépítse az egyik legkülönlegesebb Shelby koncepció mását.
Az amerikai piacon abszolút sikernek számít, most pedig Európában fog bizonyítani a Ford Explorer.
A Ford bejelentette, hogy a kereslet alapos visszaesése miatt kiírtja a palettáról a C-Max és a Grand C-Max modelleket. Az SUV modellek töretlen sikere ezzel újabb áldozatot hozott.
A Ford lesz az első olyan gyártó, amely nagyobb szériában gyártott modellhez fog 3D nyomatóval készített alkatrészeket felhasználni.
A Ford és az M-Sport közösen csodát vitt végbe. Kétszáz lóerőt préseltek ki egy 1 literes Ecoboost motorból. Ez az új Fiesta R2 versenyautó.
Az európai Év Autója zsűri nyilvánosságra hozta az idei döntősöket. Igencsak sokszínű a hét modellből álló lista.