hirdetés

Terepen, ráadásul országon belül kap konkurenciát a Tesla

Az amerikai Rivian egy vérbeli terepes járgányt villantott. Ez idáig nem lenne különleges, csak hogy az R1T tisztán elektromos hajtásláncot kapott.

A Tesla példáját szeretné követni a most bemutatkozott Rivian cég, azaz meghódítani az elektromos autók piacán. Ami jó hír, hogy a két amerikai cég nem igazán lesz konkurens, mivel a Tesla inkább az aszfalton, míg az új márka a terepen érzi jól magát.

Az R1T egy az akkumulátorokat magába foglaló padlólemezre épül föl, a futóműve pedig elektromosan szabályozható légrugós szerkezetet kapott. A meghajtásról négy darab a kerekekbe épített agymotor gondoskodik egyenként 200 lóerős teljesítménnyel. Háromféle akkumulátorral, illetve hatótávval készül az R1T, lehet kapni 400, 480 és 640 kilométeres változatot is.