hirdetés

Egy szempillantás alatt van százon az elektromos japán szupersportkocsi

Ugyan nem új fejlemény, hogy a japánok egy brutálisan gyorsuló elektromos sportkocsit fejlesztenek, viszont most bemutatkozott a végleges változat. Minden idők legjobban gyorsuló autója az Aspark Owl.

Először 2017-ben bukkant fel a köztudatban az Aspark Owl, ám a japán elektromos sportkocsi akkor még erősen tanulmány stádiumban volt. Ennek ellenére már akkor tudta az 1,9 másodperces 100-as sprintet, amit most még tovább javítottak az ázsiai mérnökök.

A végső változat 2012 elektromos lóereje ugyanis már 1,69 másodperc alatt repíti a szerkezetet 100-ra, a végsebessége pedig 400 kilométeres óránkénti tempóban van meghatározva. Ezzel az Aspark Owl hivatalosan is a legdurvábban gyorsuló autó a világon. Persze, ezeket a képességeket kihasználva nem autózhatunk sokat vele, ám ha ésszel közlekedünk, akkor akár 450 kilométert is elmegy egy töltéssel a járgány a japánok szerint. Az ehhez felhasznált akkumulátor teljesítményét nem tették publikussá.

Már a gyorsulási adat is elég impozáns, ám nem csak ebben világelső a japán csodakocsi. A maga 99 centis összmagasságával ugyanis érdemben indulhat a legalacsonyabb elektromos autó címért is.

Érthető módon Dubaiban leplezték le az Aspark Owl végleges változatát, ahol már rendeléseket is felvettek rá potom 2,9 millió eurós áron.