hirdetés

Ez a Polestar elképzelése a jövő autójáról

A Polestar egy koncepcióval mutatta be, hogy miként képzeli el a jövő autóját. A Precept azonban a márka képviselői szerint nem a távoli jövőt mutatja be, nemsokára akár az utakra is kerülhet.

A Volvo kötelékéből kivált és önálló márkaként működő Polestar egy koncepció segítségével mutatta be, hogy miként képzeli a nem is annyira távoli jövőt. A márka képviselői szerint ugyanis, a Precept pár éven belül akár sorozatgyártásra is érett lehet.

Na de mire számíthatunk? A ma már természetesnek mondható elektromos hajtáslánc mellett többek között műanyag hulladékból készült üléskárpitozásra és díszítő elemekre, teljesen digitalizált mesterséges intelligenciával felvértezett, álló helyzetben akár videó streamelésre is lehetőséget nyújtó fedélzeti rendszerekre.

Nincs viszont hátsó szélvédő, helyette viszont a panoráma üvegtető nagyobb, mint amit eddig a legtöbb gyártó meg mert nézni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy hátrafelé vakon kell vezetni a jövő Polestar modelljét, ebbe az irányba ugyanis állandó kameraképet kap majd a jövő vezetője.