hirdetés

Fura szagot áraszt a Hyundai nagy crossovere az amerikai felhasználók szerint

A Hyundai az amerikai vásárlók meghódítását célozta meg a méretes Palisade SUV piacra dobásával. Egy igazi karakteres autóval sikerült megörvendeztetniük a vásárlókat: egy járgányból sem árad olyan erős szag, mint ebből.

A Hyundai kimondottan az amerikai piacra fejlesztette ki a méretes Palisade SUV modelljét. A sajátos formatervvel megáldott járgány célja, hogy jobb áron kínálja azt az érzést, amit a Cadillac és a Lincoln tulajok csak vagyonokért kaphatnak meg. Ennek köszönhető a gazdag felszereltség és a látványos nappa bőrözés, illetve a 3,8 literes V6-os egység, mint választási lehetőség.

A karakteres megvalósítás úgy néz ki, hogy tényleg sikerült a gyáriaknak, csak nem éppen olyan értelemben, mint ahogy ők szerették volna. A legtöbb vásárló ugyanis arra panaszkodik, hogy miután pár hét után eltűnik a jellegzetes újautó szag a kocsiból, a helyét valami furcsa és büdös szag veszi át.  A panaszok szerint a szag leginkább olyan, mintha egy használt zoknit vegyítenének fokhagymával, ami már így olvasva sem túl kellemes, nem hogy élesben szagolgatva.

A gyáriak meg is kezdték az ügy kivizsgálását, egyelőre viszont nincs hivatalos álláspont arról, hogy mi lehet a probléma, annyit azonban sikerült megfejteni, hogy a szagok az ülések belsejéből érkeznek és közük lehet az új nappa bőrözéshez.