hirdetés

Kifinomult és intelligens jövőkép a Lincolntól

A Lincoln egy tanulmányautóval mutatja be, hogy miként képzeli el a jövő autózását. Kifinomultság és digitális megoldások hada jellemzik az elektromos L100 koncepciót.

Ahogyan alakul át az autózás, úgy tekintenek egyre szívesebben a távolabbi jövőbe a nagyobb márkák. Most például a Lincoln mutatta be, hogy miként képzeli el az elegáns modelljeit pár évtized múlva.

Az L100 koncepció természetesen teljesen elektromos, ebben nincs semmi meglepő. Az viszont figyelemreméltó, hogy a megjelenése parádésan egyensúlyozik a sportosság és az elegancia határán.

A belső térben már más a helyzet. Annak köszönhetően, hogy a gyáriak teljesen önvezetőként álmodták meg az autót, nem szükséges az eddig ismert kialakítást megtartani, azaz lehettek sokkal bátrabbak a tervezők. Így történhetett, hogy a belső kialakításakor a legfontosabb tényező a szórakoztatás és az emberek egymással történő kommunikációjának elősegítése volt.

Az első üléssor átbillentésével például egy olyan megoldást kapunk, mely két egymás felé fordított fotelből áll. Ha digitális módszerekkel is szeretnénk prezentálni utastársunknak, akkor pedig a sakktáblára emlékeztető digitális kijelző lehet segítségünkre. Ha ez nem lenne elég, akkor ott van a padló is, mely szintén egy gigantikus kijelző. Ez utóbbi viszont nem feltétlenül információk megjelenítésére lett kialakítva, hanem a hangulatot dobja fel jelentős mértékben.

A leglátványosabb elem viszont az, amikor kinyílnak az „ajtók”. Szó sincs hagyományos megoldásokról, hanem az autó oldalai és a teteje egyszerre nyílnak meg hátrafelé, mintha egy virág nyitná ki a szirmait. Közel sem praktikus, de roppant látványos a megoldás.