Te vennél autót egy robottól?

A humanoid robotok alkalmazása nem új keletű az iparban, de eddig a gyártósorok mellett képzelték el őket leginkább az autómárkák képviselői. Most a kínai Chery viszont eggyel tovább gondolta a dolgot és bemutatta Mornine-t, az első kimondottan kereskedésekbe szánt robotját.

A kínai Chery autógyártó új szintre emelné az autóértékesítést: humanoid robotokat küldene a szalonokba, hogy kávét szolgáljanak fel és válaszoljanak a vásárlók kérdéseire. A Mornine nevű gépet a sanghaji autószalonon mutatták be, és már működésbe is állt egy malajziai márkakereskedésben.

A Mornine megjelenésében leginkább egy sci-fibe illő karakterre hasonlít, emberi formájú kezekkel, hosszú hajjal, és meglehetősen furcsa testarányokkal. Az Auto News szerint a robot képes beszélni, járni (igaz, kissé esetlenül), és mesterséges intelligenciával támogatott technológiájával műszaki adatokat és felszereltségi információkat tud megosztani az érdeklődőkkel.

A robotok ára megközelítőleg 60 ezer dollár (kb. 22 millió forint) lehet, de egyelőre kevés márkakereskedő hajlandó előrendelni a 220 példány egyikét, amíg a végső ár nem ismert. Ennek ellenére a Chery már bevetette Mornine-t egy malajziai szalonban, és a céljuk az, hogy a robot jelenléte megnövelje a vásárlói forgalmat, különösen a technológiára fogékony fiatalabb vevők körében.

A Mornine bevetése azonban csak egy része a Chery hosszú távú stratégiájának. A cég Aimoga néven külön robotikai üzletágat indított, amely annyira központi szerepet kap a jövőben, hogy maga az autógyártás akár másodlagossá is válhat. A palettán szerepel például egy robotkutya is, azoknak, akik nem tarthatnak valódi ebet, vagy csak megunták a sétáltatást és a takarítást.

Zhang Guibing, a Chery International elnöke szerint az Aimoga nem egyszerű kiegészítő, hanem maga „a jövő”. És ebben van is egy szomorú logika: a robotok nem kérnek fizetésemelést, nem betegek, és nem mennek szabadságra.

A Chery nincs egyedül. A Mercedes már humanoid robotokat tesztel berlini gyárában, a Hyundai pedig a Boston Dynamics megvásárlása óta komoly lépéseket tett ezen a téren. A Tesla is dolgozik saját robotján, míg a Honda robotokkal váltja ki dolgozói egy részét az elektromosautó-gyárában.