A Figure és a BMW együttműködéséből születhetnek meg a jövő robotmunkásai. A tech startup által fejlesztett robotok a cég álláspontja szerint nem helyettesítenék az emberi munkaerőt, hanem segítenék azt.

A Hyundai a jövőben mesterséges intelligenciával felvértezett robotokkal segítené a szalonokba betoppanó vásárlók kiszolgálását. Itt is van az első ilyen kis robot, a DAL-e.
A Volkswagen nemrég általunk is bemutatott robotjai után lényegében meg sem kéne lepődnünk a Toyota most kiszivárgott szabadalmi tervezetén, de mi mégis megtesszük. A japánok ugyanis arra készülnek, hogy a jövőben maguktól menjenek el a mosóba és jöjjenek majd vissza az autók.
Egy éve mutatta be először a Volkswagen azokat az önjáró robot terveket, melyek elméletileg a jövőben képesek lesznek egyedül feltölteni egy parkoló elektromos autót. Most ott tartanak, hogy már a prototípust tesztelik.