hirdetés

A konkurencia alá licitál Elon Musk a Tesla Pickup árával

Elon Musk elárulta, hogy a későbbiekben bemutatkozó elektromos pickup árát mindenképpen 50 ezer dollár alá akarják belőni. Miért? Mert ezen a piacon már van konkurencia.

Évek óta hallani lehet arról, hogy a Tesla már dolgozik egy elektromos pickupon, amely az első híresztelések szerint gigantikus méreteivel is kimagaslik majd a forgalom többi résztvevője közül. Ez azóta megváltozott, a Tesla pickup ugyanis teljesen normális amerikai méretekkel rendelkezik majd, viszont cserébe olcsóbb is lesz.

Elon Musk ugyanis bejelentette, hogy mindenképpen 50 ezer dollár alatt akarja tartani a platós elektromos árát, aminek a legfőbb oka az lehet, hogy egy olyan piacra akarnak betörni, ahol már jelen van a konkurencia. Egészen pontosan a Rivian R1T modellről van szó, mely szintén egy elektromos prémium pickup 70 ezer dolláros induló árral.

A Tesla guru még azt is elmondta, hogy hat ember utazhat majd kényelmesen az újdonságban, teljesen feltöltött akkumulátorokkal pedig akár 800 kilométert is el lehet majd menni vele.