Éppen egy évvel ezelőtt múlt ki a Honda CR-Z. Az utolsó, még szalonban kallódó példányt a múlt hónapban adták át vásárlójának Hollandiában.
2010-ben került piacra a Honda innovatív hibrid sportkupéja, a kompakt méretű CR-Z, amely nem egyszerűen felelevenítette a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli CRX sikerét, de hibrid hajtásával jövőbemutató is volt. A CR-Z azonban nem bizonyult olyan nagy sikernek nálunk, mint a Honda remélte, ezért már évekkel ezelőtt befejezte az európai forgalmazását. Japánban azonban egészen mostanáig kapható, még egy kisebb ráncfelvarráson is átesett, idén azonban az ázsiai szigetországban is befejeződik a pályafutása. Most jött ki ugyanis a Final Label névre keresztelt limitált búcsúszéria, amely 17 colos kerekeket, különleges kék fényezést, navigációs rendszert és bőrkárpitot kap. A CR-Z egyelőre utód nélkül szűnik meg, és bár Európában nem lett nagy siker, összességében mégsem nevezhető kudarcnak, hiszen a hat év alatt négymillió példány készült belőle.