hirdetés

Bemutatkozott a Seat Tarraco gyárilag sportosított változata, az FR

A Seat hivatalosan is leleplezte a Tarraco sportos FR kivitelét, ami hivatalosan nem nevezhető még a paletta csúcsának. Később jön csak olyan hajtás hozzá, mely erősebb lesz a jelenleg is kapható motoroknál.

A Seat hivatalosan is bemutatta a Tarraco szabadidő modell gyárilag sportosított változatát, természetesen FR néven. A megjelenésére nem lehet panaszunk, aki viszont nagyobb dinamizmusra vágyik, az csalódott lesz egy ideig.

A sportosabb lökhárítók, az egyedi hűtőmaszkok és a felárasan akár 20 colos felnik alatt ugyanis az eddig ismert hajtásláncokat találhatjuk meg. Marad tehát a 150 vagy 200 lóerős dízel paletta, illetve választható a 150 vagy 190 lóerős benzines is hozzá.

Az igazi FR hangulatot a jövőre érkező hibrid hajtáslánc teljesíti majd ki. Ehhez már 245 lóerős összteljesítményt ígérnek a gyáriak, ami azért már érezhető többlet a mostani maximum 200 tagú méneshez képest.

Aki nem tud várni, az tehát a jelenlegi motorok bármelyikével választhatja az autót, viszont már a leggyengébb egységgel is minden földi jóval elkényeztetnek minket a gyáriak felszereltség terén. Persze, azért semmi nincs ingyen, az FR embléma sem olcsó mulatság a Tarraco hátuljára, a modell induló ára ugyanis nem kevesebb mint 12,1 millió forint.