hirdetés

Dögösen sportos lesz az új Bentley Continental GT

Az első kémfotók alapján akár azt is hihetnénk, hogy a szintén a Volkswagen-csoporthoz tartozó elit márka, a Porsche új Panamera-változatát láthatjuk – de nem, ez a legújabb Bentley modell!

A szuper-luxus terepjáró, a Bentayga bemutatása után úgy látszik, ismét új terepre merészkedik a Volkswagen-csoporthoz tartozó brit presztizsmárka, a Bentley: az új Continental GT-ről napvilágot látott első kémfotók tanúsága szerint a 2017-ben debütáló modell kifejezetten sportkocsis formavilágot kapott. A brit autocar.com oldalon nyilvánosságra hozott első fotók láttán elsőre simán azt gondolhatnánk, hogy az új Porsche Panamerát látjuk, hiszen a szokásos álcázó festés nélkül tesztelt típus kísértetiesen hasonlít a szintén a VW-konszernhez tartozó márka jelenlegi négyajtósára. Ez persze nem a véletlen műve, hiszen a Bentley Continental GT ugyanarra a padlólemezre épül majd, mint a legújabb Panamera-sorozat, csak éppen kissé rövidebb változatban. A tengelytáv ugyan vélhetően azonos lesz mindkét szériánál, de a Bentley-nél első és hátsó túlnyúlások rövidebbek lesznek. (Ettől tűnik jóval sportosabbnak a kémfotókon látható modell a Panameránál.) De nem csak a brit márka profitál majd a „házon belül” készülő alkatrészek használatából, hanem a Porsche is, amely meg a Bentley W12-es motorját kapja majd meg. A leendő modellről nem sokat közölt eddig a gyártó, de kiszivárogtatott rész-információkból azt azért máris biztosra vehetjük, hogy a méretes, de sportos karosszéria ultra-könnyű lesz, hiszen rengeteg alumíniumot és magnéziumot, valamint más kis fajsúlyú fémet használnak majd fel az elkészítéséhez.