hirdetés

Egy évet is késhet a Volkswagen csoda elektromos járgánya

Ugyan már tavaly bemutatkozott hivatalosan a Volkswagen ID.3, a szalonba kerülés valószínűleg a vártnál is többet késik majd. Rengeteg problémát jelentenek naponta a tesztvezetők.

A Volkswagen rengeteg pénzt fektetett az ID elektromos modellcsalád kifejlesztésébe, de úgy tűnik, hogy nem zökkenőmentes az útnak indulás. Az ID.3 tavalyi leleplezése után ugyanis még javában folytatódtak a tesztelések, a hibák száma pedig napról napra tovább nő.

A legtöbb probléma egyértelműen szoftveres eredetű, ebből csaknem 300-at jelentenek naponta a tesztvezetők. Persze, ezeket az anomáliákat folyamatosan javítgatja a gyártó, de a Manager Magazin információi szerint egyszerűen nem bírják a tempót. Mire kijavítanak 10-et, érkezik 20 másik helyette.

Természetesen ez jelentősen befolyásolhatja a szalonokba kerülés időpontját, a szakemberek szerint az elsőre kitűzött idei nyári rajt már így sem tartható, a késés csaknem egy éves lesz.

A gyáriak szerint ez az ID paletta bővítését nem befolyásolja, ugyanis az ID.3 javítgatása azt is eredményezi, hogy az újabb modelleknél már eleve nem követik el a szóban forgó hibákat.