hirdetés

Elektromos városi miniként folytatja a pályafutását a Fiat 500

Az FCA marketingvezetője jelentette be, hogy nemsokára jön a Fiat 500 új generációja. Csak elektromos verzióban lehet majd kapni.

A Fiat a jelenlegi 500-as szériával már 2005 óta van a piacon, így hiába jól menő divat termék, már igencsak öregecskének számít a konkurenciához mérten. Itt az ideje lépni, a márka marketingvezetője pedig meg is erősítette, hogy változások előtt áll a típus.

A következő Fiat 500 generáció ugyanis mintegy elektromos városi mini járgányként szerepel majd a kínálatban Olivier Francois szerint: „Az 500-as teljesen megújul, egy alapvetően új konstrukció lesz belőle. Olyan lesz, mint egy kis városi Tesla. A stílusa megunhatatlan lesz, igazi olasz dizájnról beszélünk, a meghajtás viszont teljesen elektromos”.

Azt is elmondta Francois, hogy a márka teljesen új, kimondottan villanyos meghajtásra tervezett padlólemezére építkeznek majd, az ár tekintetében pedig valamivel súlyosabb összegre kell majd számítani, mint amit a most kifutó széria képvisel.

Ha viszont még nem készültél fel az elektromos jövőre, akkor itt érdemes körbe nézni és lecsapni egy példányra a jelenlegi generációból!