hirdetés

Fél évszázada tart a Nissan sportkocsi sikersztorija, ráadásul dupla vonalon

1969-ben, azaz pontosan ötven éve annak, hogy a Nissan útjára indította a GT-R és a Z modellcsaládot. Azóta ontja magából a legendákat a két széria, most pedig ezt ünnepli meg a Nissan a japánban megrendezésre kerülő Nismo fesztiválon.

A Nissan a legjobbkor lépett be a sportkocsik piacára, hiszen a Honda sportsikerei már elérték azt, hogy a világ elfogadta a japán mesterek tudását. Így amikor 1969-ben megjelent a Skyline GT-R és a Fairlady Z, szinte garantált volt a siker. Azt viszont kevesen gondolták, hogy ez a lendület még 50 évet görgeti maga előtt mindkét szériát.

Márpedig pontosan ez történt, így jogosan ünnepel a japán gyártó december 8-ától a Fuji versenypályán megrendezésre kerülő Nismo fesztiválon. A múlt és a jelen sportautói is képviseltetik magukat a rendezvényen és talán még egy fontos dologra is rávilágítanak a Nissan képviselői: merre halad tovább a két sikersztori, már ha egyáltalán a villanyosítás hajrájában van jövője ennek a kategóriának.