A főként Mercedes termékekkel foglalkozó Brabus a Smart palettát is előszeretettel tuningolja. Most viszont ez utóbbiból már csak elektromos van, így haladni kellett a korral. Többlet lóerő? Még a villanyosoknál is van ilyen.
A főként Mercedes termékekkel foglalkozó Brabus a Smart palettát is előszeretettel tuningolja. Most viszont ez utóbbiból már csak elektromos van, így haladni kellett a korral. Többlet lóerő? Még a villanyosoknál is van ilyen.
A hivatalos premier dátum mellett új információk is érkeztek a GMC palettájára két év múlva megérkező elektromos Hummerről.
A koronavírus helyzet sok cégnél mutatott rá arra, hogy működőképes lehet az otthoni munka azokban a feladatkörökben, amik interneten keresztül elláthatók. Ezért is van, hogy a Seat a vírushelyzet után sem ragaszkodik mindenképpen a személyes jelenléthez, ha ez otthonról is megoldható.
Már korábban felrepültek a hírek arról, hogy a GM hibrid hajtást készít a Corvette nyolcadik generációjához. Most az is kiderült, hogy ez egyben egy összkerékmeghajtású verzió érkezését is jelentheti.
A Nissan egyre többet mutat meg a Z szériás sportkocsi következő generációjának előfutáraként érkező Z Proto tanulmányból. Most a váltóról és a motor hangjáról rántották le a leplet a japánok.
A hétköznapi autóvásárló nagyot sóhajt, amikor meglátja, hogy a hőn áhított automataváltóért 500 ezer forintos felárat kell fizetnie, de van az autóiparnak olyan szegmense, ahol egy felniszett többe kerül, mint egy új C63 AMG. Üdvözöljük a hipersportautók világában!
A Suzuki kedvelt kis terepjárójának nemrég az emissziós szabályozások miatt kellett mennie a palettáról. Most viszont visszatér a Jimny, igaz nem személy, hanem haszonjárműként.
Ahogy közeledik a hivatalos premier dátuma, úgy egyre fontosabb információkat kapunk a Hyundai Tucson új generációjáról. Most néhány leplezetlen képpel és az N Line kivitel specifikációival lettünk gazdagabbak.
A BMW szépen lassan vezeti be az új 3-as és 4-es generáció különböző változatait. A kabrió kivitel a leleplezési hullám egyik utolsó tagja lesz, de néhány szabadalmaztatáshoz használt képnek köszönhetően már megnézhetjük, hogy fog kinézni.
Lényegében minden konkurensre rálicitál a csaknem négy éve fejlesztés alatt álló Lucid Air elektromos autó, melyet most már végleges formában tudott bemutatni az amerikai gyártó. Lóerőkből és technológiai újításokból egy pillanatig sem lesz hiány.