hirdetés

Itt a Nissan elektromos crossovere

A Nissan is belépett az elektromos crossoverek piacára, ugyanis bemutatkozott a márka jövőbeli elektromosainak formai irányzatát már magán hordozó Ariya.

Dupla premiert ünnepelt a Nissan az Ariya eleketromos autó bemutatásakor. Először is ez a márka első villanyos crossovere, másodszor pedig most debütált a villanyos palettára jövőben is jellemző új formai irányzat.

Az Ariya egyértelműen a futurisztikus dizájnt követi, azaz a letisztult formákat vegyíti éles és határozott megszakításokkal. Ilyen hangsúlyos elem például az első fényszóró alatti háromszög kivágás és a „hűtőrácsot” két oldalról közrefogó ezüstös díszítés is. Természetesen a hűtőrács csak képletes ebben az értelemben, hiszen a villanyos hajtáslánc nem igényel levegőztetést, így a már megszokott lamellákat és rácsozást nem találhatjuk meg rajta. Van viszont 20 darab LED, melyek feladata az új Nissan logó látványos megvilágítása este!

A belső tér is teljesen letisztult, az összképet egyértelműen a két 12,3 colos kijelző határozza meg. Lényegében ezeken irányíthatunk mindent, a fizikai gombokat csaknem teljesen száműzték a kabinból. Na jó, a műszerfal díszítésében azért van egy érintésérzékeny felület még, ahonnan a légkondit irányíthatjuk egyszerűbben.

Az Ariya esetében összesen négyféle hajtáslánc közül választhat majd az európai vásárló. Az alap változatok hátsókerék meghajtást kapnak és 215, illetve 239 lóerős teljesítménnyel kérhetők. Furcsaság, hogy dinamizmus tekintetében a gyengébb változat a jobb, az ugyanis csak a könnyebb 63 kWh-s akkumulátor csomagot kapja meg 360 kilométeres hatótávval, a 239 lovas esetében azonban már a nehezebb 87 kWh-s energia tárolókat találhatjuk meg a padlólemezben, viszont cserébe ezzel akár 610 kilométert is elautózhatunk egy töltéssel.

Az összkerekes változatok szintén ezt a két akkumulátor csomagot variálják, de mivel ebben az esetben már két elektromos motorról beszélünk, így a választható teljesítmény is magasabb, egészen pontosan 335 és 390 lóerőről beszélhetünk 430 és 580 kilométeres hatótáv mellett.