hirdetés

Látatlanban elkelt az Italdesign szuper-sportkocsija

A kaliforniai Peeble Beach-en mutatkozik majd be az Italdesign saját gyártású csodája, a Zerouno – de a gyártani tervezett összes példány elkelt már azelőtt, hogy egyáltalán bárki látta volna. Igaz, csupán öt autóról van szó…

Lendületbe kezd jönni a patinás régi olasz tervező manufaktúra, az Italdesign. Az immár Volkswagen-tulajdonban lévő cég a tavaszi genfi autószalonon mutatta be első saját tervezésű szuper-sportkocsiját, amelyet most a gyártásra érett széria követ. A képeinken piros színben látható Zerouno a kaliforniai Peeble Beach-en rendezett találkozón debütál hivatalosan – de ez inkább már csak imázs-építő eseményt jelent a cég számára, hiszen a tervezett öt példányos széria minden modelljét lekötötték már. Az 1,3 millió fontba kerülő szuper-sportkocsit az Audi V10-es, 5,2 literes motorja hajtja – egyelőre még pontosan nem ismertetett teljesítményszinttel. De erejét jelzi, hogy a gyártó szerint 3,2 másodperc alatt gyorsul vele 100 km/h-ra a másfél tonnás autó, végsebessége pedig meghaladja a 320 km/h-át. A nagy érdeklődésre való tekintettel az Italdesign fontolgatja, hogy spider-változatot is fejleszt belőle, amelyet nagyobb szériában gyártanának.