hirdetés

Már tízmillió motort gyártott le az Opel szentgotthárdi egysége

A koronavírus járvány miatti negatív hírek után kimondottan jó érzés magyar autóipari sikerekről beszámolni. Az Opel szentgotthárdi motorgyára pedig egyértelműen sikersztori!

Az utóbbi időszak híreit érthető módon inkább negatív irányba sodorta el a koronavírus járvány. Ilyen körülmények között pedig kimondottan felpezsdítő autógyárak sikereiről beszámolni, pláne ha az adott gyár ráadásul Magyarország területén működik. A nemrég leközölt Suzuki sikersztori után álljon itt egy másik, névlegesen a szintén 1992 óta működő Opel szentgotthárdi motorgyártó üzemének a sikere.

A szóban forgó gyáregység ugyanis nem csak hogy sikeresen újraindult a pandémia okozta leállás után, hanem közben egy mérföldkőhöz is érkezett. Szépen csöndben elkészült az itt gyártott tízmilliomodik motor, ami egészen pontosan egy 1,2 literes PSA eredetű PureTech turbós egység lett.

Ennek a háromhengeres erőforrásnak a gyártása egyébként idén kezdődött el a szentgotthárdi gyáregységben 100 és 130 lóerős formában, a tervek szerint pedig évente 313 ezer darabot fognak leszállítani belőle az anyacégnek.

Az Opel magyarországi gyáregysége egyébként most csak motorgyártással foglalkozik, de nem mindig volt ez így. Egy időben ugyanis az Astra első generációja (F megjelöléssel) és a B Vectra megrendelések egy részét is itt szerelték össze.