hirdetés

Még komolyabb Aston Martin részesedést szerzett a Geely

A Geely már tavaly is komolyabb összegeket fektetett az Aston Martin márkába, most pedig még egy szintet léptek az ügyben. Immár a márka 17 százalékát birtokolják így a kínaiak.

Manapság az autóipar és annak háttere egy picit másképp fest, mint ahogyan a legtöbben gondolják. A márkák mögött ugyanis komoly befektetők és részvényesek állnak, sőt, nem ritka a teljes felvásárlás sem.

Az egyik legnagyobb ilyen felvásárló a kínai Geely, mely nem csak a Volvót és a Polestart vásárolta fel az elmúlt években, hanem a Lotus is hozzájuk tartozik, sőt a Daimlerben is van 10 százalék részesedésük. Van még tovább? Naná!

Az ázsiai óriáscég ugyanis tavaly szeptemberben egy méretes tőkeinjekcióval 7 százalékot szerzett az Aston Martin-ban is, majd most egy újabb 234 millió angol fontos vásárlással további 10 százalékot sikerült bezsákolniuk. Ezzel a Geely az Aston Martin harmadik legnagyobb résztulajdonosa lett, közvetlenül Lawrence Stroll és Szaúd-Arábia után.

A mostani megállapodás azt is magával hozza, hogy a Geely egy embert jelölhet az Aston Martin sportrészlegének elnökségébe, de egy olyan kitételt is tartalmaz a szerződés, hogy jövő Augusztusig 22 százaléknál nagyobb részesedésre már nem tehet szert a kínai holding.