hirdetés

Olvasónk képe az új Lamborghiniről

Kovács Zoltán éppen a Lamborghini múzeumában járt, a márka fellegvárában, Sant’Agata Bolognesében, amikor meglátta bemenni a gyárkapun az olaszok legújabb modelljének titkos prototípusát, amely az Aventador egy új kiadása lehet.

Már több mint öt éve annak, hogy bemutatta a Murciélago utódját a Lamborghini, az Aventador pedig nagy sikernek örvend. Mindössze két év alatt készült el a kétezredik példány, idén március végén pedig már az ötezredik autó legyártását ünnepelte az olasz márka.

Ezzel az Aventador máris túlszárnyalta a Murciélago eredményeit, pedig még csak fele annyi ideje készül: az elődből ugyanis 2001 és 2010 között 4099 példányt gyártottak. A Lamborghini eddigi legeladottabb típusa azonban még mindig a Gallardo, amely 2003 és 2013 között 14 022 példányban gördült ki a gyárból, az utódja, a Huracán akár ezt is túlszárnyalhatja.

Pályafutásának felén pedig számíthatunk az Aventador modellfrissítésére is, talán éppen ennek prototípusát sikerült lefotóznia olvasónknak, a nemesvámosi Kovács Zoltánnak, aki Sant’Agata Bolognesében, a Lamborghini fellegvárában járt. Köszönjük a jól eltalált képet!