
Hetek óta a Nissan által bejelentett költségcsökkentő csomag foglalkoztatja az autóipar képviselőit. Érthető az izgalom, hiszen egy hárommilliárd eurós költségcsökkentés sok mindenre kihathat. Például az Infiniti márkára is.
Hetek óta a Nissan által bejelentett költségcsökkentő csomag foglalkoztatja az autóipar képviselőit. Érthető az izgalom, hiszen egy hárommilliárd eurós költségcsökkentés sok mindenre kihathat. Például az Infiniti márkára is.
A Honda nemrég mutatta be Crosstar néven a Jazz emelt hasmagasságú crossover változatát. A japánok most az is elárulták, hogy annyi a potenciál a kis SUV-ok piacában, hogy lesznek még ilyen autók a kínálatban.
Megszületett a döntés, júliusban végre elrajtolhat a 2020-as Formula 1 szezon. Az osztrák nagydíj lesz az első, a magyar nagydíj pedig a harmadik helyszínként szerepel az új naptárban.
A Nissan előző héten jelentette be, hogy végleg bezárja a Barcelonában található gyáregységét, ami természetesen az ott dolgozók és érintettek nemtetszését váltotta ki. A spanyol kormány is a dolgozók mellé állt és nem érti, hogy miért éri meg felszámolni a gyárat a jelenlegi helyzetben.
A Gazoo Racing gyári Toyota tuningműhely még tavaly leplezte le az új Yaris bitang csúcsváltozatát. Most megérkezett egy szelídebb példány is, de csak a japán piacra.
A Pókember filmek és játékok jogait jegyző Sony Pictures Entertainment autós főszponzora mostantól a Hyundai, ezzel véget ért az Audi modellek főszerepe a szuperhősös filmekben.
Modellfrissítésen esett át a Mini paletta legnagyobbja, a Countryman. Minimálisan változott a külső dizájn, a technikai részletek viszont mindenképpen modernebbek lettek.
A Ford egy új szoftveres változtatást eszközölt az Explorer Interceptor gyári rendőrautókhoz. A koronavírus elleni küzdelmet segíti a központi fűtőberendezés limitjének kiírása.
A Nissan után a Renault is bejelentette, hogy jócskán le akarnak faragni az éves kiadásokból, hogy egyenesbe jöjjön a márka. Sajnos elbocsátások is lesznek szép számmal.
A lenyűgöző Lego Technic modellek korát éljük, elég csak az elmúlt évek két nagy dobására, az 1:8-as méretarányú Porsche 911-re és a Bugatti Chiron-ra gondolni. Most itt a következő szett, melyből a Lamborghini Sian rakható össze.