A Hyundai szélvédő koncepciója a jövő teljesen önvezető autói számára készült el. Gyakorlatilag egy gigantikus monitorként működik majd utazás közben.
A Hyundai szélvédő koncepciója a jövő teljesen önvezető autói számára készült el. Gyakorlatilag egy gigantikus monitorként működik majd utazás közben.
A Motorola egészen konkrét tervekkel állt elő a jövő rendőrautóját illetően. A Robotzsaru filmek kelhetnek életre, ha megvalósul.
Ezerrel hódít manapság a retró stílus, így akár az sem lenne túlságosan meglepő, ha a Dodge Hemi Charger 2015-ös koncepciója lenne a képeken. Pedig ez egy régi tanulmány, amelynek segítségével egy ügyes trükköt mutatott be a Chrysler.
Száz évvel ezelőtt alapították a BMW-t, bár a cég csak később kezdett személyautókat gyártani. Most egy jövőbemutató tanulmányautóval vetítik előre a következő száz év autózását.
Negyedszázada még futurisztikus koncepció volt, mára pedig több részlet is megvalósult a Futura névre keresztelt prototípusból, amelyet 1989-ben mutatott be a Volkswagen.
Sosincs elég korán – alighanem így vélekednek a Subarunál, hiszen a japán márka már a jövő hónapban nyilvánosságra hozza, milyen újdonságokkal rukkol elő jövő júliusban. Röviden: brutálisakkal.
Sikerült egy képet készíteni a Chevrolet elektromos autójának szériagyártásra kész változatáról, amely heteken belül bemutatkozhat, és még Európába is eljuthat.
A jövő autójának utasterét álmodta meg a Volvo, a koncepció szerint az önvezető autókban kényelmesen hátradőlhet és elfoglalhatja magát a sofőr.
Los Angelesben mutatkozott be a Subaru Impreza majdnem sorozatgyártásra érett négyajtós változata, amely a nem túl fantáziadús Sedan Concept nevet viseli.
Az új Ignis mellett két érdekes tanulmányautót is bemutat a Suzuki a tokiói autószalonon: egy platós kiskocsit és egy nappaliszoba-hangulatú kisbuszt.