
A Toyota a Corolla két különleges változatát is leleplezi a Genfi Autószalonon. Itt a sportos GR Sport és a terepet sem megvető Trek.
A Toyota a Corolla két különleges változatát is leleplezi a Genfi Autószalonon. Itt a sportos GR Sport és a terepet sem megvető Trek.
Az amerikai közlekedési hatóság összesen 11 SUV modell gázolás megelőző rendszerét tesztelte. A legtöbben jól szerepeltek, de két modell viszont szó nélkül gázolta el a tesztbábút.
A Subaru már korábban bejelentette, hogy készül az új BRZ, most pedig a Toyota is megerősítette, hogy nem hagyják parlagon heverni a nevet.
Nem mai csirke, de még mindig megvan a bája a Toyota Land Cruisernek. A nemzetközi forgalmazás hatvanadik születésnapját ünneplik egy limitált szériával.
Az amerikai Barrett-Jackson aukciós cég árverezte el az első legyártott új generációs Suprát. Szupersportkocsikat megszégyenítő áron adtak túl rajta.
A Toyota vezetősége mindenképpen változtatna a Prius karakterén és elhelyezkedésén a palettában. Érthető a döntés, hiszen már közel sem annyira exkluzív, mint régen.
A Toyota az új Prius esetében már megoldotta a villanymotorral kiegészített összkerék meghajtást, most pedig úgy néz ki, hogy az új Corolla van soron.
Az új WLTP-szabványok, az egyre rövidebb modellciklusok és a SUV-ok masszív rohama bizony örökre leléptetett az autóipar színpadáról pár típust a tavalyi évben. Ezek itt talán 2018 legismertebb hősi halottjai, melyek elhagyják az európai piacot. Némelyek megváltozott formában még tovább húzzák a harmadik világ piacain, de többségük nem lesz már.
A Toyota az elmúlt hónapokban apránként csöpögtette az információkat az új Supráról, ezzel fenntartva a folyamatos érdeklődést. Most viszont, napokkal a hivatalos bemutató előtt kiszivárgott pár leplezetlen kép is róla.
Sokak szerint a Toyota Prius és a sportosság két különböző fogalom, a gyáriak mégis látnak potenciált a közkedvelt hibrid csinosításában itt a TRD csomag.