
A Volvo hivatalosan is leleplezte az első tisztán elektromos modelljét, az XC40 villanyos változatát. Lóerőkben nincs hiány és ráadásul a hatótáv is teljesen elfogadható.
A Volvo hivatalosan is leleplezte az első tisztán elektromos modelljét, az XC40 villanyos változatát. Lóerőkben nincs hiány és ráadásul a hatótáv is teljesen elfogadható.
A Volvo első saját elektromos modellje lesz a villanyosított XC40, amit most gyári vázlatokon már meg is nézhetünk.
A Volvo mindig is a legbiztonságosabb autókat gyártó márkák élvonalát képviselte. Úgy tűnik, hogy ez az elektromos jövőben sem lesz másként.
Az MDGo cég által fejlesztett technológia lényege, hogy baleset után azonnal adatokat küld az autó a hatóságoknak, így azok minden eshetőségre felkészülve érkezhetnek a helyszínre.
Két évig dolgoztak rajta külső szakértő bevonásával, most végre elkészült. Így lesz majdnem 5 tonnás páncélozott monstrum a kecses Volvo XC90-ből.
Bár pár éve még hallani sem akart a Volvo a kisméretű autókról, a helyzet azóta gyökeresen megváltozott.
Drasztikus lépésre szánja el magát a Volvo, hogy megelőzze a gyorshajtásból adódó haláleseteket. 2020-tól minden autójuk maximum 180 kilométeres óránkénti sebességgel hajt majd.
Az amerikai közlekedési hatóság összesen 11 SUV modell gázolás megelőző rendszerét tesztelte. A legtöbben jól szerepeltek, de két modell viszont szó nélkül gázolta el a tesztbábút.
A Volvo V40 jelenlegi generációja még ebben az évben kifut, a következő pedig egy teljesen más szegmensben áll versenybe a vásárlók kegyeiért. Így szorítja ki az SUV mánia a többi modellt a kínálatból.
A Volvo kötelékébe tartozó Polestar jövő héten leplezi le a második modelljét, mely egyben az első tisztán elektromos autójuk lesz. Nagy teljesítmény és még nagyobb hatótáv jellemzi.