hirdetés

Todd Willing lett a Ford formatervező igazgatója

Todd Willing már 21 éve dolgozik a Ford kötelékében, most pedig elérte a pálya csúcsát. A 2017-es GT modellt is megálmodó dizájner váltja Anthony Lo-t a márka megjelenéséért felelős részleg igazgatói posztján.

Anthony Lo, a Ford dizájnrészlegének igazgatója nyugdíjba vonul idén, így a márka vezetőségének muszály volt egy új vezető után nézni. Szerencsére házon belül gyorsan meg tudták oldani a problémát, egy igazi Ford veterán kapja meg az igazgatói széket. A kiválasztott pedig nem más, mint Todd Willing, aki már 21 éve dolgozik a Ford kötelékében formatervezőként.

A jelenleg 50 éves Willing még 2003-ban csatlakozott a márkához, majd hamar igazán komoly feladatokat kapott. Az első nagyobb projektje a 2007-es Mondeo megrajzolása volt, majd a 2009-es Fiesta, a 2010-es Focus generáció következett. Pályája eddigi legnagyobb kihívását a 2017-es GT megvalósítása jelentette, ami a mai napig is az egyik legszebb szupersportkocsi a világon. Willing mindezek mellett dolgozott a márka SUV és pickup palettáján is, például az új Bronco is az ő nevéhez kötődik.

Eddigi pályafutása alatt Todd szinte az egész világot bejárta Ford színekben, hiszen dolgozott Japánban, Németországban, Angliában és Ausztráliában is a gyártó dizájnstúdióiban. Jelenleg Amerikában, Michigan államban él. A márka vezetősége nem kevesebbet vár Willingtől, mint hogy az eddigi tapasztalatait felhasználva megalkossa a Ford jövőbeli márkaarculatát.