hirdetés

Új formában a legnagyobb Jaguar

Megújult a Jaguar kínálatának legnagyobb típusa, az XJ, amelynek jellegzetes alakja nem változott, de a műszaki tartalmát és a felszereltségét továbbfejlesztették.

Sikerrel változtatta meg legnagyobb modelljének stílusát a Jaguar, a konzervatív helyett modern megjelenésű XJ pedig most ráncfelvarráson esett át. A jellegzetes nyújtott forma nem változott, de a részleteken finomítottak a tervezők: a fényszórók például szériában LED-esek, és a hátsó lámpák is újak, ezen kívül a lökhárítókat és a hűtőmaszkot tervezték át. Az utastérben eddig is színes képernyő helyettesítette a műszeregységet, ezt most egy nagyobb felbontású és szebb grafikájú darabra cserélték. A középkonzolon az infotainment is új, az InControl Touch Pro egység már 60 GB kapacitású háttértárat és fedélzeti internetelérést is tartalmaz.

A motorházfedél alatt is találunk újdonságot, a tervezők ugyanis átdolgozták a 3 literes V6-os turbódízelt. Az XJ kínálatának egyetlen dízelmotorja 275 helyett már 306 lóerős teljesítmény leadására képes, a legnagyobb nyomatéka pedig 600-ról egyenesen 700 Nm-re növekedett. A dízel XJ ennek ellenére takarékosabb az elődjénél, hiszen a szén-dioxid-kibocsátása 159-ről 149 grammra mérséklődött kilométerenként. A kínálat többi tagja nem változott, így a kétliteres, négyhengeres, 240 lóerős turbós és a háromezres, hathengeres, 340 lóerős kompresszoros benzinesek, valamint az ötliteres, kompresszoros, 550 lóerős V8-as megmaradtak.

Újdonság még a hátsókerék-hajtású kivitelek továbbfejlesztett menetstabilizáló rendszere, amely jobb tapadást biztosít, de az elektronikus kormányszervó is új. Az XJ modellekhez mostantól még többféle vezetéstámogató rendszer érhető el, így táblafelismerő, adaptív tempomat dugóasszisztenssel és merőleges parkolásra is képes asszisztens is megtalálható a választékban.