hirdetés

3D nyomtatott rendszámok mögé bújnak a bűnözők Ausztráliában

Ausztráliában egy igencsak bosszantó jelenség ütötte fel a fejét, amivel jelenleg a rendőrök sem tudnak túl sokat kezdeni. A bűnözők 3D nyomtatóval készítenek másolt rendszámokat, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné téve a beazonosításukat.

Ma már nem igazán számít újdonságnak a 3D nyomtatás, egy kisebb összeg elköltésével bárki hozzájuthat közel profi gépekhez is. Sőt, már nem csak műanyagot tudnak nyomtatni ezek a szerkezetek, hanem akár fémet is, így az autózás világában is egyre nagyobb lesz a szerepük.

Ausztrália ezen a ponton lépett egy nagyot, ott ugyanis már tömegével nyomtatják az újabbnál újabb rendszámokat a rendőrség jelentése szerint. Persze, nem az autóipari szereplők, hanem a bűnözők, akik ezzel védik magukat a későbbi azonosítástól.

Az ABC News közleménye mutatott rá arra, hogy egyre több olyan bűncselekményre derül fény, ami után a rendőrök nem az elkövetőknél, hanem inkább az áldozatoknál kötnek ki.

Ott van például Braden Rawlinson esete, aki eladás céljából tett fel képeket egy Holden-ről, majd nem sokkal később kopogtattak nála a rendőrök, hogy az autójuk egy rablásban, egy gázolásban és egy benzinkúti lopásban is érintett. Braden persze nem értette, hiszen az autó végig a garázsban állt, amit felvételekkel tudott is bizonyítani. Ekkor merült fel, hogy a rendszámot másolhatták le az illetők.

Na de hogyan is történik ez meg? A bűnözők az internetes hirdetéseknél keresnek olyan autókat, mint amivel ők rendelkeznek (még a színnek is stimmelni kell), vagy csak egyszerűen az utcán járnak nyitott szemmel és fotóznak. Innentől már csak a karaktereket kell rászerkeszteni a 3D modellre és kezdődhet is a nyomtatás olyan minőségben, amiről egy átlag ember nem fogja tudni megmondani, hogy egy másolatról van szó.

Hogy lehet akkor mégis elejét venni a visszaéléseknek? Bizonyos ausztrál városokban már tervezik, hogy hologrammal látják el a rendszámokat, hogy nehezebben lehessen másolni őket. Ez egy ideig megoldás lehet, de ahogy fejlődik a technika, már csak kérdéses, hogy a 3D nyomtatók képesek legyenek az ilyen elemek beépítésére is.