hirdetés

Az első igazi repülő autó?

Repülő autót már jó néhány társaság tervezett, mi is beszámoltunk már pár hasonló koncepcióról. De a holland PAL-V társaság azt állítja: az ő tervük nem csak tökéletesen működőképes, de mindene megvan ahhoz, hogy világszerte engedélyezzék mind a légi, mind a földi közlekedését.

Sokkal inkább egy guruló helikopterre, mint sem repülő autóra hasonlít az a tanulmány, amelyet a holland PAL-V társaság mutatott be a napokban. A földi és légi közlekedésre egyaránt alkalmas jármű nem feltétlenül a leglátványosabb, amit ebben a műfajban láthattunk, de a gyártó szerint minden korábbi prototípusnál működőképesebb koncepciót testesít meg. A helikopter-autó ugyanis szerintük minden légügyi és földi közlekedési szabványnak megfelel, így világszerte mindenhol használható lenne mindkét minőségében. A Liberty névre keresztelt jármű felszállósebessége 75 km/h körül van, így városon kívül szinte bármilyen közútról legálisan is felemelkedhet. A háromkerekű elrendezéssel készülő Liberty első 90 példányát már meg is rendelték. A vevők között kevés a magánszemély, jellemzően közületek és hatóságok, például rendőri egységek szereznek be néhány példányt – egyelőre kísérleti jelleggel – belőle. A repmobil nem éppen olcsó: az első széria modelljeit 150 millió forint körüli áron kínálják.

A PAL-V Liberty persze nem az egyetlen kétéltű jármű. Korábban beszámoltunk egy amerikai társaság hasonló tervéről is. Állítólag öt óra alatt meg lehet tanulni repülni az amerikai Terrafugia második, egyelőre kísérleti modelljével, a TF-X-szel. Még kifutópályára sincs szükség, mivel a gép képes helyből a levegőbe emelkedni. A különös jármű tölthető hibrid hajtáslánccal rendelkezne, és a levegőben akár 800 kilométeres hatótávolságot is el lehetne érni vele. Ráadásul jórészt önvezérlő lesz, elkerüli a viharokat, a repüléstilalmi övezeteket, és a más légi járművekkel való ütközést. És mivel a légi közlekedés statisztikailag jóval biztonságosabb, mint a földfelszíni, a gyártó szerint a TF-X-et nem csak csodálatos élmény lesz vezetni, hanem rendkívül kockázatmentes is. A jelenleg 20 főt foglalkoztató amerikai projektcég 2021-től szeretné piacra dobni repülő autóját 200 000 dolláros (kb. 50 millió forintos) áron.