hirdetés

Kémfotókon az Audi Q8-as

Már tesztelik az Audi következő újdonságát, a Q8-ast. A kupészerűen lejtős tetővonallal tervezett SUV a BMW X6-os és a Mercedes-Benz GLE Coupé vetélytársa lesz.

A detroiti autószalonon mutatja be az Audi a Q8-as előfutárának szánt koncepciót – de az autó szemmel láthatóan sokkal közelebb van a megvalósuláshoz, mint azt egy tanulmányautó leleplezése jelezné. A holland Autoweek fotósainak sikerült lencsevégre kapniuk a láthatólag már sorozatgyártás-közeli állapotban tesztelés alatt álló modellt. A teljes álcázás miatt persze még nehéz pontosan kivenni az autó formavilágát, de mint a két korábbi rajz is jelzi: a megvalósulás-közeli állapotban lévő modell nem tér el jelentősen az első tervektől. A hírek szerint a Q8-as 2018-ban kerülhet majd az európai autószalonokba, valamivel az amerikai értékesítés kezdete után.