hirdetés

Autóbemutató: BMW X3 2018

Hét évnyi gyártási ciklus után váltja le a BMW sikeres kompakt SUV-ját, az X3-ast. A 2018-as modellt csak a frankfurti autószalonon akarta bemutatni a gyártó, de miután sok kép is információ kiszivárgott róla, a cég is közzétette a részleteket. A legérdekesebb hír az, hogy M40-es változat is készül majd belőle, amely 360 lóerős lesz!

BMWX32018M40-21

Nem csak a vese alakú hűtőmaszk lett nagyobb az X3-as következő generációján, hanem (ahogyan az lenni szokott) maga az autó is megnőtt egy kicsivel. A 4.71 méteres teljes hosszúság azt jelenti, hogy a 2018-as változat 5 centiméterrel hosszabb, mint a most kifutó elődje – ami még nem lenne sok, de ennél fontosabb, hogy a hátul utazók kényelmét nagyban befolyásoló tengelytáv jóval nagyobb mértékben, kereken 15 centiméterrel nőtt meg. Így érthető, hogy a BMW az új változatot az első széria felnőtté érett verziójának igyekszik beállítani. (Érdekes adat, hogy ezzel egyébként az X3-as új generációja 4 centiméterrel hosszabb, mint az első X5-ös volt!) Az 550 literes (és a hátsó ülések ledöntésével 1600 literesre bővíthető) csomagtér is meglehetősen nagynak számít ebben a kategóriában, de sok más dolog is arra utal, hogy a müncheni cég valóban minden szempontból érett modellt dob piacra az év végén. Ezek egyike az autóhoz rendelhető majdnem teljes körű önvezérlő rendszer, amely unikum ebben a kategóriában.

BMWX32018M40-16

A motorkínálat alapja a 190 lóerős 20d verzió, de a 265 lóerős 30d is elérhető a modellhez. A benzines erőforrások kisebbike a 20i, amely 184 lóerős teljesítmény leadására képes, míg a 30i 252 lóerős. Ezeken is jócskán túltesz azonban az M40-es verzió, amelynek háromliteres, dupla turbós benzinmotorja 360 lóerőt és kereken 500 Nm-es maximális nyomatékot ad le. A gyárilag limitált 250 km/h-s végsebesség persze közel sem mutatja meg, mire is képes az autó – erre inkább a 6,8 másodperces 100 km/h-ás gyorsulási érték utal. A későbbiekben tisztán elektromos változat is piacra kerül majd az X3-asból. Az xDrive hajtáslánchoz minden modellhez választható hatfokozatú kézi-, vagy villámgyorsan kapcsoló nyolcsebességes automataváltó.