hirdetés

Itt a legbrutálisabb Aston Martin!

Bemutatta a nemrégiben létrehozott AMR-részleg legújabb alkotását az Aston Martin: a Vulcan Pro nagyobb tapadással is rendelkezik, mint az alapmodell.

Nem unatkoznak a kifejezetten verseny-génekkel beoltott csúcsváltozatok fejlesztésére létrehozott Aston Martin Racing munkatársai, hiszen minden hónapban előállnak valami újdonsággal mostanában. A legújabb alkotásuk a Vulcan AMR Pro, amely az utcai versenyautó még inkább pályaverseny-tulajdonságokkal ellátott változata. Az aerodinamikai csomagot, erősebb motort és feszesebb futóművet tartalmazó csomagot minden Vulcan-tulajdonos megkaphatja utólag a cégtől – 100 ezer fontért. Ami, ha belegondolunk, már igazán semmiség az autó 1,8 millió fontos lapára mellett.

A hátsó légterelő még nagyobb leszorítóerőt generál, mint az utcai változaté, míg az első kerékjárati ívekhez illesztett kisebb elemek a cég szerint „úgy tapasztják az útra a kocsi orrát, mintha odanőtt volna”. A hátsó elem az alapmodell 321 kg-os leszorítóerejével szemben 408 kg-ot termel, ami mellesleg meghaladja az idei Le Mans-győztes Racing Vantage GTE idomának 317 kg-os értékét is.

Az AMR Pro változat váltóját is átdolgozták kissé, könnyebben és gyorsabban kapcsol, mint az alapverzióé.