hirdetés

16 év után vonul nyugdíjba a Cadillac CTS

A Cadillac bejelentette, hogy idén leállítja a 16 évet és három generációt megélt CTS gyártását. A helyét a CT5 veszi át.

A Cadillac három éve indította el a paletta teljes megújítását, melynek az első megnyilvánulása az XTS-t váltó CT6 volt. Most az annál kisebb méretű CTS-t is utolérte a végzete, de csak azért, hogy átadja a helyét a jóval modernebb CT5-nek.

A CTS 16 éve volt jelen a piacon, ez idő alatt pedig három generációt élt meg. Európában az egyik legismertebb modern kori Cadillac volt, mely számtalan filmben szerepet kapott. Ilyen például a Matrix vagy a Bad Boys második része is, ahol az első generációt használták, illetve pontosabban pusztították el.

Izomautós körökben még manapság is nagyon kedvelt a CTS-V, melynek harmadik generációs változata már nem kevesebb mint 640 lóerőt állított a vezető szolgálatába.