hirdetés

Ismét palettát szűkít a Mercedes SL, megkezdődik a következő generáció bevezetése

Korábban már kikerült a kínálatból az erősebb 65 AMG kivitel, most a kisebb 63 AMG-től válik meg a jelenlegi Mercedes SL generáció.

Tovább szűkítette a Mercedes a már erősen kifutó szériás, R231 kódnévvel ellátott jelenlegi Mercedes SL generáció motorpalettáját. Tavaly a V12-es 65 AMG kiviteltől kellett elbúcsúzni, most pedig a gyengébb V8-as 63 AMG gyártása fejeződik be. A Mercedes a döntést már év elején meghozta és azt a környezetvédelmi normák szigorodásával magyarázza, illetve közben felkészülnek a következő generáció bevezetésére is.

Mert bizony kiderült, hogy mégis lesz új SL valamikor 2021 folyamán, ráadásul ennek a fejlesztésében már a legelejétől részt vesz az AMG csapat is.

Szintén kiderült, hogy a következő generáció már 2+2 üléses lesz, ami egyben az S-osztály kupé és kabrió változat végét is jelentheti, hiszen kategórián belül két autóval nem a legszerencsésebb jelen lenni a mai piacon.