hirdetés

Felfrissült a Lexus LC

Felfrissült, ám kinézetre nem változott meg a Lexus sportkupéja, az LC. A változásokat csak vezetés közben érzi majd az, akinek volt dolga eddig LC-vel.

A Lexus kínálat egyik legszebbje az LC kupé, mely most a modellciklus közepénél kapott egy kis frissítést. Tényleg kicsit, hiszen kívülről például semmi nem változott meg, de ez érthető is: kár lett volna bármihez is hozzányúlni a meseszép karosszérián.

A belső térben is kimerül a frissítés abban, hogy például más árnyalatot kapott a vörös bőrözés, illetve a fehér belső most már abszolút nem választható. Mindezen felül az infotainment rendszer most már rendelkezik Android Auto és Apple Carplay támogatással is.

Az igazi megújulás ott található, ahol látni nem, hanem csak érezni lehet. Például a futómű az eddigieknél több alumínium alkatrészt kapott a súlycsökkentés érdekében, a hangolása pedig feszesebb lett. A stabilizátorokat és a lengéscsillapítókat is lecserélték a biztosabb útfekvés érdekében, illetve megjelent az elektronikus kanyarstabilizáló is, mely az ívbelső kerekeket fékezgetve igyekszik megőrizni a stabilitást tempósabb kanyarodás közben is.

Átdolgozták a motor programozását is, a hibrid esetében például jóval pörgősebb beállítást alkalmaztak a gyáriak: mostantól lassításnál nem harmadikba, hanem egyből másodikba rakja vissza a fokozatot az automata váltó.