hirdetés

300 lóerő feletti hibrid hajtást hoz a Peugeot 308 következő generációja

A Peugeot tervei szerint 2022-ben már egy új 308 generációt mutatnak majd be. Most egy fontos információ szivárgott ki az új hajtásláncokról.

A Peugeot 308 jelenlegi generációja még ugyan a modellciklusa felénél jár csak, a gyáriak érthető módon máris a következő felvonást tervezgetik. Sőt, már a mostani változat piacra dobásakor elkezdődtek a munkálatok, így lehet hogy most már technikai információk tudtak kiszivárogni a 2022 folyamán megérkező 308-ról.

Kiderült ugyanis, hogy többféle hibrid hajtással is kérhető lesz. Az alap változat egy 1,6 literes szívó benzines egységből és egy elektromotorból áll majd, de érkezik GTi megjelöléssel egy sokkal fickósabb kivitel is.

Erről egyelőre annyit lehet tudni, hogy az 1,6 literes benzines egység turbós változatát teszik bele, amit egyből két elektromos motorral egészítenek ki. Ebből az egyik az első tengelynél segít be a benzines aggregátnak, míg a másik kizárólag a hátsó tengely meghajtásáért lesz felelős. Pontos számadatokat egyelőre nem lehet tudni, csupán annyi derült ki hogy 300 lóerő feletti teljesítményről beszélhetünk ebben az esetben.

(a képeken a jelenlegi 308 GTi generáció látható)