hirdetés

Akár 1000 kilométert is elmegy egy töltéssel az elektromos Kona, igaz csak speciális körülmények között

A Hyundai az új elektromos Kona kapcsán akár 1000 kilométeres hatótávról beszél. Na de vajon tudja is ezt az autó, vagy csak a marketinges kollégák képzeletében létezik ez az elképesztő eredmény? Most kiderült!

A villanyautózás igazi elterjedéséhez igazság szerint már csak két dologra van szükség. Az egyik az a pár perc alatt feltölthető akkumulátor, a másik pedig a dízel autókéval megegyező hatótáv. Na jó, a második már meg is valósult, legalábbis speciális körülmények között.

A Hyundai ugyanis az új elektromos Kona kapcsán mondta azt, hogy az autó akár 1000 kilométert is meg tud tenni egyetlen feltöltéssel. És hogy bizonyítsák az igazukat, le is mentek ennyit nem is egy, hanem mindjárt három példánnyal is. Persze, nem éles körülmények között, hanem egy versenypályán.

A német AutoBild és a Dekra szánta ugyanis rá magát, hogy ellenőrzik a Hyundai állítását. Ezért fogtak három elektromos Konát, kibéreltek egy versenypályát majd szépen elkezdtek körözni az autókkal. Nem gyorsan, hanem folyamatos városi tempóban.

A kilométerek gyűjtését csak a vezetőcseréknél szakították meg pár másodperc erejéig. Ezekre azért volt szükség, mert az akkumulátorok teljes lemerítése csaknem 35 órát vett igénybe, mely alatt „legmesszebb”, 1026 kilométerre egy rikítóan piros példány jutott (nem, a színnek semmi köze az akkumulátor merüléséhez), de a másik kettő is éppen túl tudta teljesíteni az 1000 kilométeres határt.

Természetesen ez a kísérlet hangsúlyozottan ellenőrzött körülmények között valósult meg, a városi forgalomban a sok megállással és elindulással sose fog elmenni ennyit egy Kona sem. Viszont jó tudni, hogy figyelnek a gyártók a hatótáv kérdésére és évről évre egyre nagyobb értékekkel rukkolnak elő, ezzel elősegítve az elektromos átállás ütemét.