hirdetés

Még mindig nem tett le a repülő autókról a Hyundai

A Hyundai terveiben szerepel, hogy nem csak összehoznak 2025-ig egy működő repülő autót, hanem azokat el is viszik majd a legfontosabb amerikai repterekre az évtized közepén. Bár inkább személyszállító drónokról van szó, mint autókról.

A repülő autó már évtizedek óta foglalkoztatja az embereket, ám megannyi próbálkozás született eddig, annyi kudarcot is tartunk számon. Ez a tendencia nem csak technikai buktatóknak köszönhető, hanem annak is, hogy a repülés és az autózás világa alapvetően elkülönül egymástól. Repülőket nem használunk az utakon, autókat pedig nem reptetünk, legfeljebb a Halálos Iramban filmekben.

A Hyundai azonban bejelentette, hogy továbbra sem mondott le a repülő autó projektről (ami lényegében egy baromi nagy elektromos személyszállító drón), aminek a működőképes példányát nem csak bemutatják 2025-ig, hanem tervezik, hogy az ezzel megoldott taxiszolgáltatást elérhetővé is teszik a fontosabb amerikai reptereken.

Jose Munoz, a Hyundai észak-amerikai kirendeltségének vezérigazgatója a Reuters magazinnak beszélt arról, hogy még mindig úgy látják, hogy ez lehet a jövő mobilitási eszköze. Ennek fényében be is vették abba az elektromos mobilitást fejlesztő programba, amire még év elején 7,1 milliárd dollárt különített el a gyártó. Arról, hogy miként is fog pontosan működni ez a közlekedési forma, arra nem tért ki viszont részletesebben.

„Ha a jövő technológiáról van szó… Soha nem túl korai. Az úttörők a győztesek”- támasztotta alá az érvelését a vezérigazgató.